A kérdés-felelek formában összeállított tájékoztatót az Európai Alapítvány az Újszülött Gyermekek Ellátásáért (EFCNI) készítette a szülők megfelelő tájékoztatása érdekében. A Melletted a helyem Egyesület a koraszüléssel, a koraszülöttséggel foglalkozó orvosok, egészségügyben dolgozók, a döntéshozók, a civil szervezetek és a koraszülött gyermekek szüleit képviselő különböző szervezetek munkáját fogja össze.
Májusban az egyetem öt mesterszakos hallgatója mintegy két hétig dolgozott a kérdésgyűjtemény fordításán, amely – többek között – választ ad olyan kérdésekre, hogy milyen fenyegetést jelent a COVID-19 a koraszülöttekre, hogyan lehet felkészülni a koronavírus idején arra, hogy hazavihesse a szülő a koraszülött gyermekét a kórházból, vagy átterjedhet-e a koronavírus az anyáról a magzatra, illetve az újszülöttre.
- Azt gondolom, kiemelten fontos, hogy az elméleti képzés mellett a jövő fordítói minél hamarabb gyakorlati tapasztalatokat is szerezzenek, „éles" helyzetekben teszteljék tudásukat, kapcsolatokat építsenek, megtanuljanak projektekben közösen dolgozni – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Venkovits Balázs, a Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézetének megbízott vezetője.
A fordítási munka szakmai vezetője hangsúlyozta: különösen fontos, hogy ezt a szakmai tapasztalatot az egyesülettel együttműködve olyan szövegek fordításával szerezhetik meg hallgatóink, amelyek társadalmi haszna is jelentős.
Az elkészült fordítás többszörös szakmai lektorálást követően hamarosan Magyarországon is elérhetővé válik.
A közös munka várhatóan nem ér véget a kérdésgyűjtemény magyar nyelvre ültetésével, a tervek szerint a jövőben olyan hosszú távú együttműködés jön létre a kar és az egyesület között, amely révén még több hallgató tud szakmai tapasztalatot szerezni társadalmilag is kiemelten hasznos munkával.
Sajtóiroda - BZs
Forrás: unideb.hu