Mindig is azt hittük, hogy nyelvkönyvet és szótárat írni nehéz, még akkor is, ha csak turistáknak szóló útiszótárról van szó: az ember azt feltételezi, mégiscsak ismerni kell hozzá a másik nyelvet, tudni a nyelvtanát, a szófordulatokat, és úgy általában profinak kell lenni benne. Aztán egy horvát benzinkúton belefutottunk a nyelvkönyvbe, ami megváltoztatta a felfogásunkat. Már tudjuk, mit fogunk csinálni hosszú téli estéken, ha unatkozunk: szótárat írunk. És ki is adjuk. Ön pedig a segítségével bármikor, bármilyen nyelven képes lesz majd úgy megszólalni, mint egy Google Translate-tel fordított kínai használati utasítás. 

Mégis, kit akarnának átverni? Úgyis mindenki tudni fogja, hogy ön turista, hiszen könyvből olvassa azt a mondatot! Hár akkor meg tényleg minek fárasszunk bárkit is egyeztetéssel, szórenddel, egyéb hülyeségekkel?

Szóval itt ez a könyv, ami a magyaroknak segítene horvátul beszélgetni, csakhogy már a címét sem értjük, és ez az után sem változik, hogy belelapoztunk. Őszintén sajnáljuk, hogy ennek a kiváló társalgási könyvnek az elkészítése nem nekünk jutott eszünkbe, hiszen zseniális üzleti érzékre vall minden téren, sőt, igazából magyar nyelvterületen is ki lehetne adni egy ilyen sorozatot. Csak össze kell szedni a leggyakrabban használt mondatokat témákba szedve, ráereszteni a Google Translate-et, hogy adjon ki rá valamit, bármit, és már kész is a könyv. Terjessze benzinkutakon, ahol annyi pénzt kérhet érte, amennyit nem szégyell (itt többi mint 2000 forintot próbáltak), és ahol nagy a valószínűsége, hogy a turisták valóban jó ötletnek tartják két csoki és egy kóla között megvenni, hogy aztán tudjanak néhány helyi kifejezéssel villogni.

Nem mondjuk, hogy teljességgel használhatatlan, mert a béna magyar fordítás ellenére azért ki lehet találni, miről is van szó, de azért elgondolkoztató, hogy ha magyarul ez a színvonal, akkor vajon a horvát mondatok mennyire helyesek, és mennyire fogjuk beégetni magunkat velük? 

Fotó: Dívány

(Dívány)