06 70 33 24 905
Hírek
Ingyenes lesz a fordítás a bíróságokon
2017.03.28
POZSONY | 

Megszavazta a parlament a Híd javaslatát, mely ismét lehetővé teszi, hogy a közigazgatási és polgári peres eljárásokban térítésmentesen lehessen kisebbségi nyelven beadványokat és írásos bizonyítékokat benyújtani, a fordítás költségeit pedig a bíróság állja. 

TASR-felvétel
 

Ismét térítésmentessé válnak az anyanyelvre történő fordítások a polgári peres eljárásokban májustól Szlovákiában. A vonatkozó jogszabályoknak az anyanyelvhasználatot - így a magyar nyelv használatát is - megkönnyítő módosítását kedden hagyta jóvá a pozsonyi törvényhozás.

A módosítás előzménye, hogy az érintett jogszabályokból - egy tavaly nyáron hatályosított módosítás során - kiesett az anyanyelv kifejezés, aminek következményeként fizetőssé vált az említett törvények által szabályozott eljárások dokumentumainak lefordítása más nyelvre.

Az így előállt helyzetre tavaly októberben a Magyar Közösség Pártja (MKP) hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy az jelentős visszalépés az anyanyelvhasználat terén és sérti a jogegyenlőség elvét, illetve az Európa Tanács (ET) nyelvi kartáját is, amit Szlovákia 2002-ben aláírt. Az MKP rámutatott, hogy az eljárási dokumentumok fordításainak fizetőssé tétele komoly anyagi terhet ró azokra, akik anyanyelvükön szeretnék olvasni őket, hiszen az iratok fordítása oldalanként akár 20 euróba is kerülhet, ami - tekintettel arra, hogy sokszor több tíz oldalas dokumentumokról van szó - olyan jelentős költség, ami az eljárásban részt vevő felek egyenjogúságához való jogát is sérti.

Az ügy kapcsán az MKP tavaly az igazságügyi tárcát is megkereste, nehezményezve az előállt helyzetet és a vonatkozó jogszabályok felülértékelését kérve. Az MKP kezdeményezését követően a Híd képviselőinek egy csoportja terjesztette be azt a javaslatcsomagot, amelyet most hagyott jóvá a parlament.

A módosítás értelmében annak hatálybalépésétől kezdve ismét a bíróságok biztosítják az érintett eljárások fordítását regionális, illetve kisebbségi nyelvre, aminek költségeit így az állam fedezi majd. Az új hangzású jogszabály egyebek mellett azt mondja ki: "Mindenkinek jogában áll a bíróság előtt azon a nyelven eljárni, amely az anyanyelve vagy olyan nyelv, amelyen ért". (TASR, MTI)

Forrás: www.ujszo.com

Nyelveink:

magyar, angol, német, orosz, francia, portugál, spanyol, svéd, olasz, cseh, holland, román, szerb, bolgár, horvát, szlovák, lengyel, szlovén, arab, hébertörök, albán, ukrán, görög, bosnyák, dán, finn, litván, lett, észt, örmény, flamand, belorusz, máltai, ír, japán, thai, kínai, koreai, vietnámi nyelvek fordítása

1x1 Fordítóiroda 
www.1x1forditoiroda.hu

1DayTranslation  
www.1DayTranslation.com

Telefon: 06 70 33 24 905

Email: info@1x1forditoiroda.hu

Skype: onebyonetranslation

Minden jog fenntartva © 1x1 Fordítóiroda
Weboldalt készítette: