Kína hivatalosan elismert 56 nemzetisége összesen 293 nyelvet beszél, de nagyon kevés ezek közt az egymilliónál több beszélőt számláló, nem kínai nyelv (lásd előző cikkünket a kínai nyelvekről). Az 55 nem kínai nemzetiség és a 730 ezres egyéb státusz nélküli kisebbség a lakosság körülbelül tíz százalékát képezi, de az általuk beszét nyelvek közül 11 éri el a milliós nagyságrendet . Ez első ránézésre talán nem tűnik kevésnek, de a hasonló méretű Indiában 29 egymilliósnál nagyobb nyelv van; az idén félmilliárdos lakost elért EU-ban több mint 25, és még a lényegesen kisebb 90 milliós Fülöp-szigeteknek is tizenhárom millió feletti beszlőt számláló nyelve van. Ennek egyik oka a kisebbségek történelmi asszimilálódása Kínában. Amandzsu és a tujia nemzetiség is igen jelentős méreteiben, 10 illetve 8 milliósak, de mára már mindkettő szinte teljesen elvesztette eredeti nyelvét. Az altáji nyelvcsaládhoz tartozó – Észak-Kelet Kínában honos – mandzsu nyelvnek mindössze 70 beszélője maradt, míg a dél-nyugati kínai tujia nyelvnek pedig legfeljebb 70 ezer – többségében tujia-kínai kétnyelvű – használója van. Mivel az ilyen, korábban nagy számban beszélt nyelvek is el tudtak tűnni, csak a védett státuszú nyelvek tekinthetők nem veszélyeztetettnek Kínában.
Az 55 hivatalosan elismert kisebbség közül ötnek van autonómiája Kínában saját történelmi nyelvterületeiken: a mongoloknak Belső-Mongóliában, azujguroknak Észak-Nyugat Kínában, a tibetieknek Tibetben, a csuangoknakDélen, és a muszlim huiknak nagyjából a selyemút keleti végénél. Ez utóbbiak csak vallásukban különböznek a han kínai többségtől, egyébként a kínai nyelvet beszélik. A többi négy nemzetiség nyelvének azonban hivatalos státusza is van autonóm területeiken belül, a (mandarin) kínai mellett.
A kínai bankjegyeken a kínai karakterek és azok latinbetűs (pinjin) átírása mellett szerepel a négy autonóm terület nyelve is, a saját írással rendelkező mongol és a tibeti, illetve a latinbetűs csuang és az arabbetűs ujgur feliratok is. Régebben a kínai templomok és paloták épületein a feliratok gyakran négynyelvűek voltak, a kínai mellett mongol, tibeti és mandzsu jelekkel is el voltak látva.
Az ujgur és a mongol nyelvek az altáji nyelvcsaládhoz tartoznak, annak turk illetve mongol ágaihoz. A muszlim ujgurok nyolc és fél milliós lélekszámukkal még a legnépesebb nemzetséget képezik saját autonóm területükön belül – bár ma már a lakosság kevesebb mint felét teszik ki – Kína egyébként legnagyobb területű, földgázban, kőolajban és szénben is gazdag – tartományában. A virágzó gazdasági lehetőségek vezérelte han kínai betelepedések miatt azonban hamarosan jelentős kisebbségbe kerülnek majd az ujgurok saját hazájukban. Többek között a betelepülések miatt erősödött fel az utóbbi évtizedekben az ujgurok néha erőszakossá váló, de többnyire brutális eszközökkel elfojtott függetlenségi mozgalma.
Az ujgur türk nyelv, legközelebbi rokona az üzbég. A nyugatról Kazahsztánnal határos Ujgur Autonóm Területnek a másik jelentős türk kisebbsége a kazah. A kazah kínaiak száma is meghaladja az egymilliót. Az ujgurt ma az iszlám vallásnak köszönhetően ugyan arab betűkkel írják, de korábban volt saját ujgur ábécéje is, amelyet egészen a föníciai írásra lehet visszavezetni. A hagyományos vízszintes haladási irányt az ujgur ábécé 90 fokkal elforgatta, valószínűleg a területen domináns kínai írás haladási irányához illeszkedve, így fentről lefelé haladt. A mongolok ezt a régi ujgur ábécét vették át 1200 körül és alakították saját nyelvükhöz. A függőleges írási irányt a mongol nyelv is megtartotta, akárcsak a később belőle kifejlődött mandzsu ábécé. A mongolok ugyan kisebbségben vannak Belső-Mongóliában, de a mongol nyelvnek még így is több beszélője van Kínában (≈3millió), mint magában Mongóliában (≈2 és fél millió). Az altáji nyelvek mind ragozóak – a magyarhoz, vagy például a koreaihoz hasonlóan – utóbbi szintén egy milliós kisebbséget képez Kínában.
A Tibeti Autonóm Területnek különleges a helyzete, ez az egyetlen autonóm terület, ahol egy nem kínai nyelv a többség nyelve. Ez egyebek mellett azért van így, mert a Tibeti Autonóm Terület csak nagyjából a felét foglalja el a történelmi Tibetnek. Tibet Amdo-ként is ismert észak-keleti részeit Tibet 1950-es elfoglalása után Qinghai tartományhoz csatolták, Kham-ként ismert dél-keleti részeit pedig Szecsuánhoz. Ezzel a tibeti nyelvet beszélők fele is az autonóm területen kívülre került, viszont az autonóm területen belül a lakosok 92%-ban tibetiek – a han kínai kisebbség többnyire csak Tibet fővárosában, Lhászában telepedett le. A 2006-ban átadott és a Tibetet Kína többi részével összekötő Qinghai-Tibet vasút mindezt megváltoztathatja a jövőben, bár a megterhelő magaslati éghajlat mindenféleképpen az évszázadok óta ehhez adaptálódott helyi lakosoknak kedvez.
A tibeti nyelv nem egységes (a tibeti területeken általánosan a lhászai a közvetítőnyelv), Kínában három nagyobb dialektusát nagyjából 5-6 millióan beszélik beszélik. Ezek nem kölcsönösen érthetők, csak politikai okokból kezelik őket egy nyelvként. A kínai nyelvek közös írásmódjához hasonlóan a három eltérő kiejtésű tibeti nyelvnek egy közös írása van, amely az indiaibráhmi írásból fejlesztettek ki a 7. század közepén. A nagy számban fennmaradt tibeti írásnyomokból tudjuk, hogy a régi tibeti nyelv még nem volt tonális – azaz nem különböztette meg a magánhangzókat hangszín alapján –, de három fő dialektusából mára már kettő, a központi lhászai és a khamdialektusok tonálisak lettek. (A kham tibeti nyelv nincs közelebbi kapcsolatban a nepáli kham nyelvvel). A klasszikus tibeti buddhista dokumentumokból az is kiderül, hogy a tibeti nyelv korábban jobbáraanalitikus volt – azaz ragozás helyett szórend jelezte a szavak mondattani szerepét – de mára inkább már ragozó lett. Ez is jól mutatja, hogy ezek az oly jellemzőnek tartott nyelvészeti fogalmak valójában nem állandóak, hanem a nyelvek dinamikusan változnak.
A tibeti fontos magyar vonatkozása, hogy Kőrösi Csoma Sándor volt az első nyugati, aki alaposabban tanulmányozta a nyelvet. Ő készítette el az első tibeti-angol szótárt is 1823-ban.
Kína hivatalosan elismert nemzetiségeinek túlnyomó többsége Kína déli, dél-keleti hegyvidékein él. Akárcsak a világon mindenhol máshol, a hegyes vidék itt is kedvezett a nyelvek független fejlődésének, és egyben meggátolta a Kína terjeszkedésével járó nyelvi standardizálást. A korábban már emlegetett tujia nép a legészak-keletibb e népek közül, ezért is kerültek ők korábban han kínai befolyás alá, és ezért vesztették el mára szinte teljesen a nyelvüket.
A Dél-Kínában honos nyelvek, bár több különböző nyelvcsaládhoz tartoznak, majdnem kivétel nélkül mind analitikusak és tonálisak, azaz a kínai nyelvekkel azonos logikájúak és szerkezetűek (definíciókért lásd a kínai nyelvekről szóló korábbi cikket). Ebből a szempontból, tágabb értelemben, még a thai és a vietnámi nyelvek is idetartoznak. Ez a hasonulás feltételezhetően az areális hatás, azaz a földrajzi közelségből származó, tartós kölcsönhatás eredménye. Ilyet figyelhetünk meg például az egyébként nagyon eltérő balkáni nyelvek nyelvtani hasonulásánál is.
A különböző, Dél-Kínában honos nyelvek nyelvcsaládi besorolása a mai napig nem teljesen tisztázott. Ennek az az oka, hogy gyakran egyszótagú szókészletükre nem alkalmazható az indoeurópai nyelvek rokonságának igazolására kidolgozott nyelvészeti elemzési rendszer, mert a szótövek túl rövid egységek az azonos származás bizonyítására. A kutatást tovább hátráltatja, hogy a kínai írásos emlékek is alig segítenek, mert az írás maga csak kevéssé fonetikus (lásd a kínai írásról szóló cikkünket). Még a kínai és tibet-burmai nyelvek kapcsolata sem egyértelmű. Rokonságot mutatnak ugyan, de nem tudjuk, hogy mikor válhattak külön, ha egyáltalán tényleg volt egy közös ősük. Akadnak még a térségben az ausztro-ázsiai és a thai-kadai nyelvcsaládhoz tartozó nyelvek is. Az önálló autonóm területtel rendelkező és legalább 14 millió beszélőt számláló csuang nyelv is ez utóbbihoz tartozik. A csuangtól eltérő, de azzal rokon milliós nyelvek a dongés a bujei is. Az utóbbi a csuanggal dialektus-folytonosságot képez és önálló nemzetiségi státuszuk ellenére a bujeik csuangnak tartják magukat.
Három további milliós nemzetiséget kell még megemlíteni. A bai nyelv a sino-tibeti nyelveknek valószínűleg egy önálló ágát képezi, de egyben nagyon közel áll a kínai nyelvekhez. A baiok különösen nagy becsben tarják a fehér színt, nevük is azt jelenti „fehér emberek”.
A ji nép ugyan 8 milliós, de több különböző nyelvet beszél. A ji nép hagyományosan rabszolgatartó kasztrendszerben élt. A legnagyobb presztízsű nyelv a nuoszu, amely a burmainak közeli rokona. A 2 millió nuoszu anyanyelvű között igen magas, 60%-os a kínaiul nem tudók aránya. A ji nyelveknek van egy közös – a kínai karakterekhez felszínesen hasonló, de attól teljesen független – logografikus írásmódja.
A nyelvészek nehézségeit jól mutatja, hogy a miaók által beszélt hmongnyelvet korábban a sino-tibeti és az ausztro-ázsiai nyelvcsaládhoz is sorolták, de a hmong-mient ma leginkább egy önálló nyelvcsaládnak tartják. A hmong-mien nyelvek néha tíznél is több tónust különböztetnek meg. A tónusok megkülönböztetését elsajátító gyermekek felnőttként igen fejlett hallással rendelkeznek (lásd az erről szóló kutatást). Ezért van, hogy a tonális nyelvterületeken magasabb az abszolút zenei hallással rendelkezők aránya. A Laoszban is honos és Kínában legalább 4 milliós hmong nyelvnek az Egyesült Államokban is többszázezret számláló beszélője él, mert sokan menekültek nyugatra az 1975-ös laoszi kommunista hatalomátvétel után.
(Nyelv és Tudomány)
Nyelveink:
magyar, angol, német, orosz, francia, portugál, spanyol, svéd, olasz, cseh, holland, román, szerb, bolgár, horvát, szlovák, lengyel, szlovén, arab, héber, török, albán, ukrán, görög, bosnyák, dán, finn, litván, lett, észt, örmény, flamand, belorusz, máltai, ír, japán, thai, kínai, koreai, vietnámi nyelvek fordítása
1x1 Fordítóiroda
www.1x1forditoiroda.hu
1DayTranslation
www.1DayTranslation.com
Telefon: 06 70 33 24 905
Email: info@1x1forditoiroda.hu
Skype: onebyonetranslation